HTML

Romagyilkosságok

A blog a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságról próbál minden médiában megjelenő információt összegyűjteni.

Friss topikok

Linkblog

A család nem vett észre semmit?

2009.09.15. 19:25 Detektív

 

Értetlenül áll a romák elleni gyilkosságsorozat elkövetésével gyanúsított férfiak környezetének "közömbössége" előtt az a neve elhallgatását kérő, nagy tapasztalattal rendelkező kriminológus, aki néhány hete már beszélt a vélhető tettesek személyiségéről.

Az életellenes ügyeket jól ismerő kriminológus szerint elgondolkodtató, hogy noha többen tudtak a Debrecen egyik nagy sörözőjében-bárjában dolgozó biztonsági őrök rasszista nézeteiről, mégsem tettek bejelentést. A sorozatgyilkossággal gyanúsított férfiak gondolkodásmódjából és munkaköréből adódóan elképzelhetetlen, hogy sohasem kerültek összetűzésbe a szórakozóhely vendégeivel, főképp a romákkal – fűzte hozzá az anonimitást kérő szakember.

A nagy valószínűséggel etnikai gyökerű nézeteltéréseket többeknek látniuk, hallaniuk kellett, mint ahogy az elfogott férfiak környezetében élőknek más, a rendőrség által folyamatosan közzétett jelekre is "fel kellett volna kapniuk a fejüket". Ilyen jel egyebek mellett a kigyúrt testalkat, a rasszista eszméket sugalló tetoválás, a két letartóztatott közötti rokoni kapcsolat, a fegyverek és terepjárók birtoklása.

A szakember hangsúlyozta: noha ezek a gyanújelek régóta ismertek, s ráillenek a debreceni gyanúsítottakra, információi szerint a városból senki sem tett érdemi bejelentést, mellyel a sorozattámadások mielőbbi felgöngyölítését segítette volna. A kriminológus elképzelhetőnek tartja, hogy egyfajta "cinkos hallgatás" tett lakatot többek szájára, mivel Magyarországon és a térségben is sajnálatosan terjednek a szélsőjobbos nézetek, illetve viszonylag sokan osztják ezeket az eszméket. 

(Azt már csak e blog szerkesztője teszi hozzá, hogy a fegyvereket a Perényiben olyan helyen tárolták, ahol senki nem találhatta meg. A sokszor hangoztatott terepjárók birtoklása máig nem bizonyosodott be egyértelműen. A gyanúsítottak nem hangozatták a nézeteiket a szórakozóhelyen, sőt Kiss Árpád állítólag még munkát is szerzett két roma nőnek ott, valószínűleg azért, hogy leplezze valódi énjét.)  
 
Forrás: Inforádió, MTI

Szólj hozzá!

Címkék: szakértő

A bejegyzés trackback címe:

https://romagyilkossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr861384635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása