A romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség - nyilatkozta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szombaton reggel Bencze József országos rendőrfőkapitány.
Az MTI információ szerint az elfogott Hajdú-Bihar megyei, 28 és 42 év között férfiak következő célpontja Nógrád megye egyik kistelepülése lett volna, ahol szintén a falu végén élő cigányokra akartak támadni. A rendőrség olyan térképeket talált a gyanúsítottak autóiban és lakásán, amelyeken a támadás célpontjául kiszemelt ház is be volt jelölve.
A Blikk úgy tudja, hogy az egyik gyanúsított Egyetem sugárúti lakásán megtalálták a következő merénylet akciótervét, térképekkel. A rendőrök a házkutatások során fegyvereket is lefoglaltak, valamint egy fekete Jeepet. Ennek gumiabroncsát a szakértők a gyilkosságok helyszínein rögzített abroncslenyomatokkal is összehasonlítják.
Forrás: MTV, MTI, Blikk