A titkosszolgálati szakszargonban és alvilági körökben egyaránt "munkatelefonoknak" nevezik azokat a hamis vagy lopott iratokkal mások nevére vásárolt mobilkészülékeket, amelyeket tulajdonosaik többnyire csak egy bizonyos akció alatt használnak, majd megsemmisítenek. A romák feltételezett támadói is munkatelefonokon tartották a kapcsolatot, de elkövettek két végzetes hibát. Egyrészt "kibeszéltek", vagyis olyan személyt vagy személyeket is felhívtak a bűncselekményekhez vásárolt készülékekről és számokról, akiken keresztül a rendőrség eljuthatott hozzájuk. Másrészt bekapcsolt telefon volt náluk, amikor „vadászni” indultak, és talán még használták is a bűncselekmények előtt vagy után.
A GSM rendszerű mobiltelefonok úgy működnek, hogy használat közben a legközelebb található adótorony segítségével csatlakoznak fel a hálózatra, majd ha a telefonáló változtatja a helyét, akkor mindig újabb és újabb, a telefonálóhoz legközelebb található tornyok segítik a beszélgetést. Az adókhoz tartozó területet hívják celláknak. A rendszer természetesen rögzíti, hogy egy beszélgetés milyen cellákon keresztül történt. Kevéssé ismert, hogy egy cellába történő ki és belépésnek telefonálás nélkül is nyoma marad, mert a telefonunk bizonyos időnként automatikusan bejelentkezik a legközelebbi adóhoz.
Hiába cserélgetik azonban egy készülékben a telefonkártyákat, a rendszer rögzíti magának a telefonnak az azonosítóját, az úgynevezett IMEI számot is. Azaz a mobiltelefon úgy működik, mint a delfinekre, vagy bármely állatra helyezett nyomkövető, amely a műholdas helymeghatározó rendszer segítségével szolgáltat adatokat.
A mobiltelefonjaik cellainformációi és IMEI-számai vezettek el a gyanúsítottakhoz
Az NNI híváselemzői az ügyben ellenőrzött csaknem négymillió mobilhívás feldolgozása közben két dologra figyeltek fel. Egyfelől arra, hogy néhány készülék valamennyi tetthelyen feltűnt, s ezeken máskor egy debreceni szórakozóhelyről is sokat forgalmaztak, de szinte csak egymással. Másfelől: egyik-másik készülékről olykor más készülékeket is hívtak. Azonosították a "más" készülékeket, s azok tulajdonosainak kapcsolatain keresztül jutottak el végül a négy férfihoz.
A nyomozók feladata ezzel kapcsolatban főleg az volt, hogy a gyilkosságok közelében található cellákban kell olyan telefon és IMEI számokat keresni, amelyek felbukkantak más korábbi támadások körzetében. A nehézséget az jelentette, hogy rengeteg adatot kellett átkurkászni. Erre jó példa, hogy a nagycsécsi cella az egyik nagy forgalmú miskolcival megegyezik. Ahogy szaporodtak a támadások, úgy javultak a nyomozók esélyei, mivel egy újabb helyszín újabb adathalmazt jelent, amiből már csak az ismerős számokat kell megkeresni. Minden bizonnyal így derült ki az, hogy a nagycsécsi támadás után csak ketten maradtak a támadók. A magyarázat egyszerű: egyes korábbi helyszíneken felbukkanó, már ismert telefonszámok az új helyszíneken nem szerepeltek az adatbázisban. Az eredmények már jóval korábban megszülethettek, mint a letartóztatások, ám idő kellett a megismert adatok tulajdonosainak beazonosításához, a kapcsolatrendszerük feltérképezéséhez, illetve a biztonságos őrizetbe vételhez.
Forrás: Népszabadság, HVG
