HTML

Romagyilkosságok

A blog a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságról próbál minden médiában megjelenő információt összegyűjteni.

Friss topikok

Linkblog

Rapsicok látták az egyik romagyilkost?

2009.08.28. 04:41 Detektív

  

Nem kizárt, hogy néhány szemtanú is láthatta a romák elleni sorozatgyilkosság egyik tettesét. Az országos rendőrfőkapitány a Napkelte szerda reggeli adásában azt mondta, hogy Alsózsolcán tavaly december 15-én a Sajó-parton rapsicok látták azt a személyt, aki úgy 200-250 méterről lövéseket adott le egy éppen fát vágó 19 éves roma férfira. A fiatalember életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást, míg a feleségét csak súrolta a golyó.
 
A három orvhalász állítólag nyolc-tíz méterről látta a fegyverest. Elbújtak előle, mert azt hitték, vadőrök. Majd annyira megijedtek, hogy csak órákkal később jelentkeztek. A rendőrség az ügy jelen állása szerint a nyomozás egy későbbi szakaszában megkísérli felismertetni a gyanúsítottakat, igaz csekély az esély rá, hogy a decemberben halálra rémített fiatalok képesek lesznek azonosítani a tetteseket.
 
Az MTV Híradójának információi szerint a rendőrök éppen azért húztak kámzsát a feltételezett elkövetők fejére az előzetes letartoztatásról döntő bírósági tárgyaláson, mert szeretnék elkerülni, hogy a megsérült kislétai lányt, vagy a rapsicokat, a gyanúsítottak fotóinak kiválasztásánál befolyásolja, hogy a televízióban látták már őket.

 

 
MTV Híradó (Néhány szemtanú is látta a romák gyilkosait)
 
Napkelte (A romagyilkosságok nyomozásának részletei)

 

 

1 komment

Címkék: szemtanú alsózsolca

A bejegyzés trackback címe:

https://romagyilkossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr441343326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyisszantó Fruzsina 2009.08.29. 13:04:29

Nagyon sajnálom szegény lelkileg összetört cigányokat, ha utálnám a magyarokat bosszúból én is felismerném a gyanúsítottakat. A rendőrség úgy ügyeskedik, hogy azonnal a gyanúsítottakat fogják felismerni. A cigányoknál is viselkedési elemzést kellene csinálni. Sőt próbálkozni kellene azzal, hogy egy óra múlva visszaemlékszik-e arra mit mondott. Dikmá
süti beállítások módosítása