HTML

Romagyilkosságok

A blog a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságról próbál minden médiában megjelenő információt összegyűjteni.

Friss topikok

Linkblog

Csontost valóban elengedték a Perényi 1-ből

2009.09.02. 03:31 Detektív

 

Már korábban is lehetett arról mende-mondákat hallani, miszerint Csontos Istvánt, a romagyilkosságokkal vádolt négytagú csoport egyik tagját, társaival ellentétben először nem is vették őrizetbe a rendőrök, hanem elengedték. Barcsi István, a 28 éves bocskaikerti gyanúsított ügyvédje ezt most megerősítette a HVG-nek adott nyilatkozatában.
 
A Perényi 1 nevezetű sörözőtől 300 méterre szedték le őt Honda motorjáról (állítólag egy CBR 1000F típusú, 1987-es évjáratú járgányról van szó) a rendőrök, miután a kommandós akció után rácsörögtek, mondván igaz, hogy elengedték őt, de mégis menjen vissza. Ekkor visszafordult, és ezek után fogták el – állítja a jogi képviselő.
 
Barcsi István éppen emiatt úgy véli, hogy nem stimmel a rendőrök azon nyilatkozata, hogy azért kellett akkor lecsapni a vélt tettesekre a zsúfolt szórakozóhelyen, mert tudták kik és mikor vannak együtt a gyanúsítottak, hiszen régebb óta figyelték őket. Ebben az esetben Csontos Istvánt el sem engedték volna a helyszínről, ahonnan a férfi a motorjával hajtott el - vélekedett az ügyvéd. A kurta-furcsa elengedést, majd elfogást Bencze József országos rendőrfőkapitány nem kívánta kommentálni.

„A rendőrök a sajtóban megjelent feltételezések szerint azt is tudták, hogy motoros illetőt kell keresniük, mert a helyszínek feltérképezését egy motoros végezte el. Ennek tudatában mégis elengedték az ügyfelemet? Ez azért elég furcsa. Ráadásul egy olyan motor, mint az övé, meglehetősen feltűnő lett volna a cselekmények helyszínén. Korábban pedig semmilyen motorról nem tettek említést a sajtótájékoztatókon ” – jegyezte meg Barcsi István.

 

Honda CBR 1000F: ilyenről szedték le Csontost a kommandósok, miután visszahívták

 

Barcsi szerint ügyfele motorja egyébként nem alkalmas arra, hogy terepen száguldozzon vele. A sajtóban elterjedtek ellenére nem igaz az sem, hogy védence megfigyelőként, felderítőként, vagy fegyverbeszerzőként, illetve kiképzőként vett volna részt a cselekményekben - mondja a védő. Erre nézve gyanúsítást sem közölt vele a nyomozóhatóság, és Csontos Koszovóban bár katonaként volt kint, de gépkocsivezetőként, és csak a legáltalánosabb fegyverhasználatra képezték ki.

Csontost egyelőre azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy a tiszalöki (gyilkossággal végződő) bűncselekménynél ő vitte a helyszín közelébe a Kiss-testvéreket.

 
Forrás: HVG

Szólj hozzá!

Címkék: letartóztatás csontos istván

A bejegyzés trackback címe:

https://romagyilkossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr341354549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása