HTML

Romagyilkosságok

A blog a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságról próbál minden médiában megjelenő információt összegyűjteni.

Friss topikok

Linkblog

A kezdetben hanyagul kezelt tatárszentgyörgyi nyomok is segíthettek

2009.08.30. 23:27 Detektív

  

Számára elégtétel és megnyugvás, hogy elfogták a roma támadásokkal alaposan gyanúsítható személyeket – nyilatkozta Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az MTI-nek. Mint fogalmazott: a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság helyszínén végzett nyomrögzítéskor a Pest megyei rendőrök követtek ugyan el hibákat, de helyrehozták, és a vélhető tettesek elfogását nagyban segítették az ott talált nyomok.

„Az elfogást követően az első kérdésem az volt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetőjéhez: ugye, a sorozatgyilkossággal gyanúsítottak számláján Tatárszentgyörgy is rajta van?” - mondta Papp Péter, aki közölte azt is, hogy a Pest megyében történt kettős gyilkosság helyszíni szemléjének fiaskója miatt lefolytatott fegyelmi vizsgálatokat követően a hibát vétő rendőrök anyagi következményekkel is járó fenyítést kaptak. 
 
Ám a tatárszentgyörgyi kiégett háznál mégsem vesztek el a nyomok, sőt, segítettek a gyilkosságsorozat felderítésében, a megye rendőri állományából is részt vettek néhányan a példátlan támadássorozat nyomozásában. A részfeladatokon kívül a romák elleni támadás felgöngyölítésére létrehozott először 100, majd 120 fős nyomozó csoportba is bevontak megyei nyomozókat – hangsúlyozta Papp Péter. 

Mint ismeretes a tatárszentgyörgyi támadásnál helyszínelő rendőrök kezdetben balesetnek  ítélték meg a ház kigyulladását. Nem vizsgálták át megfelelően tág körben a kigyulladt ház környezetét, és így nem fedezték fel az ott található töltényhüvelyeket, illetve az összes vérnyomot. Valószínűsíthető, hogy nem megfelelő helyszínelés következtében fontos bűnjelek vesztek el, az egyébként is nyomszegény helyszínről. Ugyanakkor, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendőrök a helyszínen tartózkodó ügyeletes orvos, és a tűzvizsgáló véleménye alapján zárták ki elsőre az idegenkezűséget. Így bizonyos fokig törvényszerű volt, hogy először közigazgatási eljárást rendeltek el a tűzeset miatt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kezdetben balesetre gyanakodtak
 
 
Papp Péter tipikus magyar jelenségnek nevezte, hogy az emberek kételkednek abban, vajon tényleg az "igazi" tetteseket fogta-e el a rendőrség. Ugyanaz történik, mint a kiskunlacházi gyermekgyilkosság elkövetőjének elfogása után - fogalmazott a bűnügyi igazgató -, már-már a napnál is világosabb dolgokat sem hiszik el az emberek. A nagyfokú bizalomvesztés általános jelenség - mondta Papp, aki szerint nem véletlenül helyezte kilátásba lemondását egyes sajtóorgánumok kérdéseire válaszolva Bencze József országos rendőrfőkapitány arra az esetre, ha kiderülne, hogy mégsem a romákat gyilkoló férfiakat fogták el. 

Papp Péter szerint bár a galgagyörki és tatárszentgyörgyi támadást követő munka zömmel a Pest megyeiekre hárult, a gyilkosságsorozat felderítése egyértelműen a rendőrség sikere.
 
Forrás: Hírszerző, MTI

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: tatárszentgyörgy helyszínelés

A bejegyzés trackback címe:

https://romagyilkossagok.blog.hu/api/trackback/id/tr371349680

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha 2009.09.01. 18:20:07

Sosem gondoltam volna, hogy a korábban Kisléta kapcsán írt poszt akár ennyire közel is eshet a valósághoz. Évtizedünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy mindet “Akár”, “Ha a hír igaz” jelzőkkel kell kezdenünk. Eljutottunk oda, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása